Leraktam a telefont, mert nem volt kedvem tovább beszélni vele. Csak egy haverom volt akinek összejöttek a dolgai és most fűnek fának panaszkodik! Igen, nekem is ismerős ez a helyzet, de ebből csak önerővel jöhet ki az ember! Az rendben, hogy vannak problémái, de másnak is és nagyobbak is, csak neki ez tűnik a leghatalmasabbnak. Szeretnék rajta segíteni, de az nem így megy. Ha elmondanám mindezeket akkor sértésnek venné. Hallottam már az ő álltala megnemunt történetsorozatot és leráztam. Minek hallgatnám végig? Most biztos haragszik, de attól még én nem vagyok lelkisegély! Veszem az ingemet és kimegyek sétálni! Fiatal lányok az utcán hajukat fújja a szél amely szinte összefonódik a cigarettafüsttel amit szájukból eregetnek. Fiatalok, túlságosan is! Odamennék, hogy kivegyem a szájukból a cigit és rendreutasítsam őket, de kivagyok én? Talán az apjuk? Majd ha nekem lesz lányom azt rendre tanítom! Pénztárcámból egy darab papírt veszek elő amiért cserébe újságot kapok a bódéban álldogáló nénitől. Ennek sem lehet jó sorsa, de kinek van az? A címlapon mindjárt gyilkosságot hirdetnek! Hihetelen, hogy mindenki megbolondult ebben a világban! Vérengzés, drogok és lopások, már a hét mindennapján zajlanak, de templomba csak hétvégén mennek, ha mennek. Milyen sokat sikkasztott ez is, elképesztő és meg fogja úszni, ezek lepénzelik a fél világot, hogy újra lophassanak! Néha már szentfazéknak érzem magam, amiért nem tudok asszimilálódni a tömegben! Fárasztóak a mindennapok és nem lehet lehajolni a pillanatokért mert robotolás az élet. Ha az én fejem lenne a világ akkor minden békés lenne. Paradicsomot teremtenék a külső pokolból. Az élet lehet szép is, de előbb az enyém legyen egyenesben.

Az ajtón kifelé menet, még egyszer visszanézett a székre. Elmosolyodott. Ez a mosoly több volt mint valamiféle visszaemlékezés, átélte az egészet gondolatban. Köszönt és bezárta maga után az ajtót. A mosolyát még most is tisztán látom magam előtt. Pedig azóta hetek teltek el és hírt sem kaptam felőle. Nem tartottam életem szerelmének, de többnek indult mint egy futókaland. Ha összetalálkoznánk az utcán úgy hiszem csak halkan köszönne és aztán tovább menne! Olyan lány volt ő aki hivatásból szerénykedik. Így tanulta otthon és ezt a példát látta! Nem beszélgettünk ilyesmiről, de az élet arra tanított engem, hogy túllássak a mozdulatokon és szavakon, hogy feltárjam az embereket, mint a boncmester, csak én élőket boncolok! A mosolya még most is elvarázsol! Nem lehet az ilyet elfelejteni! Az ember azt hinné, hogy emlékezni fog egy születésnapja minden részletére, vagy az eskövőjére ahogy az oltár előtt áll, de idővel ezek homályba vesznek és az igen is úgy tetszik, mintha valaki más mondta volna aki ő sohasem volt! Az a mosoly, az bizony a halálos ágyamon is eszembe fog jutni! Nem hasonlíthatom senkiéhez, habár az arca tömegarc volt! Se szép, se csúnya, tipikusan olyan mint akit mindig látsz az utcán, de nem tűnik föl, mert beleolvad a tömegbe. Titkos vágyam nekem is, hogy ilyenné válljak, alighanem hiúságom az oka amit leplezetlenül de szégyenkezve tárok a világ elé! Hiú vagyok az életemre, amit senki sem irigyelne meg, hiú a lelkemre amit csak kevesen ismernek (ők is tévesen) és hiú az arcomra, amely arc sohasem tudná visszaadni azt a mosolyt amit akkor este tőle láttam! Volt benne valami misztikum amit talán sohasem értek meg, de folyton foglalkoztat! Úgy érzem magam, mint egy rendszergazda, aki elfelejtette a jelszavát és hiába próbálja feltörni! Tudom mi van benne, az elméjében, de nem tudtam leszűrni az érzelmet ami belül ügyesen megbújt! A szék lehetett-e vagy az ölelés ami a mosolyt fakasztotta? Ő volt az első lány aki hajlandó volt a régi vágyam teljesítésére, de soha nem kérek mást ugyanerre! -A szék volt a jelem az oviban!- Csengett vissza fülemben a saját mondatom. Így utólag hülyén hangzik, de akkor azon az estén elég volt indoklásnak. Ő belement én boldog voltam, de azóta nem tudom elfeledni a mosolyát amely az arcán ragyogott, mint a felismerés és az ábránd közös festménye. A szél kifújja fejemből az érveket, a realitás most messze jár tőlem ködös utakon. Hazamegyek és kidobom a széket, hogy kísértsen a szeméttelepen, ahová a mosoly emlékét kívánom!

Add ki magadból! Tartja a mondás.

Hajtsd vissza kérlek! Ordít egy kondás.

Rossz tündér aki vérrel itat,

Furcsa amikor a titok kutat.

Én vagyok a titok érdekel a lét

Üldöznek a gonoszok, szám szerint hét

Hazudik nekem a csillagszemű juhász,

Nem hallgattatik meg az Isteni fohász!

Tépjétek a hajamat, azt a titkos gyomot

Nem akarok hagyni semmiféle nyomot!

Tintába mártom az olajos halat

Nekem az élet a legkisebb falat

Szentelj fel egy templomot a véremmel!

Suttogja fülembe egy hitetlen vénember.

Drótkerítés fúródott otromba vesémbe

Ezt még a múlt héten La Fontaine mesélte

Torkomba sót öntök, így szárad a lelkem

Ablakot ültetek a halál-örvény telken

Felnézek az égre, meghal egy napsugár

Most értem csak meg: Véletlenül hazudtál!

Szüntelenül zümmögött! Ezt tudom felhozni a mentségemre! Délután szundítottam egy kicsit. A légy rászállt az arcomra. Felidegesített és agyoncsaptam. Nem terveztem előre, csak hirtelen felindulásból öltem. Mégis mikor rájöttem mit tettem szomorúság öntötte el a szívem. Talán nemes lelkű légy volt, talán jelezni akart valamit, hogy megértsem mi történt vele, vagy rávezetett volna, hogy mi célja van az ő életének itt a Földön. Nem hallgattam meg. Idegesített a zümmögése és az, hogy édes álomból keltett föl. A nap szikrázó fénye narancsszínűre festette a szobát. Pont az az árnyalat, mint amilyen a kifolyt bele volt. Azóta három nap telt el de a tetem még itt porosodik az íróasztalomon. Egy élet, egy sors, egy döglött légy. Azóta nem találom a helyem a világban és kényszert érzek arra, hogy oltárt állítsak a légynek. Ez kimeríti a bűntudat világát! Öltem már legyet, embert is, de akkor volt indokom! Most nem és ez kettős érzelmeket ébreszt bennem. Egyik pillanatban székeket törnék, míg máskor magányosan sírnék egy gesztenyefa alatt. Ez a légy megtestesítette minden eddigi bűnömet és döglötten is beleröhög az arcomba, mert azt mutatja, hogy sohasem menekülhetek a hibáim elől. Tudom nem lehetek tökéletes sohasem, de törekszem rá, hogy mindig a közelében legyek. Térerőkön túl is jelen van a sóhaj, amely magában foglalja az élet fájdalmát, mindenki ismeri és mindenki felismeri! Én azóta csak így tudok levegőt venni, de a légy már nem hallhatja ezt!

1.nap (politika)

Ma reggel éjszakának öltöztem. Mókás volt, akikkel összetalálkoztam mind az órájukat lesték. Aztán a parkban leültem egy padra. Elaludtam! Mikor fölébredtem rengetegen aludtak körülöttem, úgyhogy gyorsan levettem a jelmezem és hazamentem.

2.nap (tudomány)

Ma beszereztem egy horgászdamilt és egy horgot. A horoggal átszúrtam a herezacskómat, a damil egyik végét a horoghoz, a másikat pedig egy faághoz erősítettem. Ahogyan másztam le a fáról láttam, hogy rövid a damil. Ekkor szándékosan megcsúsztam és pár másodpercre rá már himbálóztam is a levegőben. Azt is láttam amikor egy pillangó zuhant az ég felé.

3.nap (sport)

Ma reggel megkergetett egy kutya és én rohantam ahogy bírtam, de egy kapualjban utolért és jól megharapott. Szörnyű kínok között mentem haza mert izomlázam lett. Ja és kutyaharapást szőrivel.

4.nap (tömegkommunikáció)

Ma csupa hányingert keltő dolgot csináltam, például: lenyeltem egy csupaszcsigát egészben. Na ezt ki is hánytam. Biztosan nem Éti csiga volt. Három heti taknyomat felforraltam lassú tűzön, egy kis vízzel felöntve, majd kuglóf-formába öntöttem. A kis takonykuglófot felszeleteltem és tejszínhabbal fogyasztottam.

5.nap (érzelem)

Ma érzelmes voltam mindenkivel: kedveskedtem, gonoszkodtam. Egy nénit átkísértem az út túloldalára valamint egy idős urat láttam a járdán sétálni, de kicsúszott a zsebéből a pénztárcája, én nem voltam rest odaszaladtam és visszaadtam a kölcsöneimet. Megcsókoltam egy nőt és simogattam a haját. A barátját viszont lehordtam mindennek, mielőtt megvert. (mármint a barátja)

6.nap (művészet)

Ma elmentem vásárolni egy boltba. Minden ember úgy nézett rám mint a véres csonkra. Hat napja nem beretválkoztam, sebes az arcom és a szám is fölrepedt. Holnap nem megyek sehová!

7.nap (vallás)

Ma reggel amint hazaértem a templomból, nekikezdtem a tegnap vásárolt Bohumil Hrabal könyvnek. Nagyon érdekes. Felmegyek még megetetem a galambokat…

Ha megkérdeznéd hogy vagyok

Azt mondanám jól!

De nem lennék túl őszinte,

Csak szót követ a szó.

Elmondjam, hogy mi bánt?

Ki mivel sértett meg?

Feltárjam a lelkem és

Kínáljam neked?

Biztos tudnál segíteni

Megvigasztalnál.

De nem érdekel ennyire,

Mert el is húztál már.

Ha megkérdeznéd hogy vagyok

Azt mondanám jól!

De miért kérdeznéd, hisz nem

ismersz engem, csak a szót!

Esik az eső és süvít a szél

Valaki engem titkon remél,

Hogy én leszek majd az élete párja,

Mert a többi embert már nagyon utálja,

Csak az a probléma, hogy ő nekem nem kell

Túl könnyű lenne így ez a rendszer

Lehajtom a fejem, mert fáradt vagyok

Szerelmes lennék én beléd nagyon,

De a gondolataidat már rád hagyom,

Mert mást képzelek el az ágyamon!

Elállt az eső elment a vihar

Te következel most Hajdú-Bihar

Az álom folyik a kövek között,

Csak a te sóhajoddal nem ütközött

Szárad a föld és párolog a harmat

A te szíved sem lesz örökké gyarmat

Feljön a nap a látóhatáron

Új szerelmek, de a régi barátok

A körömpiszkomat a víz kimossa

Mikor fejest ugrok majd a Szamosba

Te csak szívod a light-okat

És nem tiszteled a lányokat

Felsőbbrendűnek érzed magad

Ezt mutatja minden szavad

Pedig a nyulak ha a havat

Kaparják és megfogják a halat

Ami a vízben egészen jól mulat

Pikkelye a napsütésben jól mutat

De télen, amikor a giliszta

Testében lévő horogra harap

Akkor azon is marad

Azt gondolod: Ez egy jó falat!

De rajta penész halad

Hátradobod a bokorba

Hazamész vagy az akolba

Még mindíg szívod a lightokat

És nem tiszteled a lányokat

A nyúl most találja meg a halad

Egy gumicsizmától ijedve szalad

A házadig csak lassan halad

És visszaadja a penészes halat!

Hamis a történelem nem bízhatsz a könyvekben

Úgy érzem, hogy sosem éltünk könnyebben

Marékszámra gyűjtöm a múzeumok ajtaját

Besuhan a hideg a vékony házak falán

Felocsúdni nem most kell az ráért tegnap is

Csak vedd észre, hogy a történelem hamis

Felhők között esőt hoz a járvány árnya

A nap apja és a holnapnak a lánya

Tisztelem a sorsot, de nem hajoltam földig

Csak a lányok tudják miért ettem eddig

Vizet is csak csapból folyatok a kezemre

A hideg kútból nincs kiút a vesztemre

Tied lehet minden amit el tudsz mozdítani

Engem persze lehetetlen kirabolni

Magasabb vagyok mint azt látni véled

Tériszony nélkül leszarlak téged

Dolgavégezetlenül fárad a kijárathoz

szembesíti magát a világ bűneivel

Ne engedd közel az ágyadhoz

Minősíti magát a tetteivel

Vézna lábán a nadrág zászló

Beleiben zsír hömpölyög

Nincs olyan nagy varázsló

Aki vele megütközött

Tárd ki az ajtót ha ránézel

Vér csorog az ereszből

Lepaktálhatsz Hádésszel

Könny mos tüzet szemedből

Pacallal búcsúzik és egy utolsó dallal

Nem tudott megkűzdeni ekkora fallal

Hányinger és émelygés a szerelem jelei

Pacalban túrkálnak hájas kis kezei

A dal szívhez szóló, ide nem illene más

Van benne élet szerelem és idegen elnyomás

A pacal lassan elfogy, gyomor a gyomorban

A dal is csendesedik a magyar nyomorban

Én még tudok egy versszakot egy másik változat

Magában keresi a bűnöst az áldozat

Hányinger és émelygés mert szerelmes vagyok

Dohányfüstös emlékekből csak egyet hagyok

Zsuzsi te áldozat már nincs rajtad célkereszt

Oldalassal jelzek a kialudt tél felett

Vaskalapot hajtsanak elöttem az évek

Adjanak meg mindent, ne várják, míg kérem

Sötét foltokat az eső mossa lelkemről

Tűnjenek el mint a pénz a zsebemből

Fekete éjszakát csak Afrikában lássak

Ne legyen betegségem olyan mint másnak

Halott testeket csak szagoljam ne érezzem

Kapjak mindig választ miután kérdeztem

Elmélyülve értsem a Biblia szavait

Erő kell, hogy követhessem Jézus tanait

Böllért eszik, ki korán felejti a dallamot

Írtsam ki mindenkiből a fekete hajlamot

Szavaimat nem ajánlom föl a képeknek

Folyamatban vannak ezért is léteznek

Szemem sarkában véget ér a horizont

Türemkedik arcomban a vér és a csont

A mi mindennapi kenyerünk nem romlik

Hozzá állhatsz, mert anélkül elbotlik

Tányérból olvassd föl a napi híreket

Ezzel etetnek az albínó négerek. 

 Habzik a szeretet a városi padokon

Élem az életem úttalan utakon

Tévedek és átlátom a tényeket

Bizonyára hallottad az érveket

Hazudni most nincs idő se ötletem

Ezekkel csak önmagamat mérgezem

Egy kávéskanál becsületért adózok

Nincs több hitel se karibi kalózok

Adtam volna zárdába a szívemet

Oda nem jut be a habzó szerelem

Hömpölygő hab árasztja el az utcát

Kimutatva a valóság rideg arcát

Látom már a mosolyát a ráncai mögött

Én voltam az aki a szeme közé köpött

Testiséggel tiltakozok a jelen ellen

A jövő ellen lélekkel fogok!

Addig még sokfelé terelhetne

Az élet amit álmodok

Visszatért a divatba a frizurám

Neked nem állna jól

Törvénytelen kézzel mutatsz rám

A perzselő pokolból

Inkább rázna az Isten hidege

Attól kékül a szám

Klímamérnököt, szerelőt rejt

A Bibliai telefonszám 

Attól fogva, hogy rámnéztél 

Viszkethet az alkarod

Adok rá egy kenőcsöt

Bekenem, ha akarod

Alkarfogás, vízfesték és álmaim

Megférnek a pad alatt

Drog, pénz, nők és a lelkemben

Kínos harmónia fakadt!

Holdravetett űrhajósok járják most a táncukat

Az egyikük hunyorítva ide néz és rám mutat

Vessétek az óceánba had fedjék a bús habok

Eltemettek néhány bálnát, széklábat és csillagot

Természetem nem hagyná, hogy ilyen éljen köztetek

Félelemre ad okot ki olvassa a végzetet

Szomorúan hallom az űrhajósnak szavait

Mentségemre felhoznék egy üveg sört vagy valamit

Foltozzd meg a lelkem fogselyemmel

Onnan könnyen beszélsz, én nem megyek fel

Hálásan veszem a bíztató szavakat

De én nem hajkurászom a földi javakat

Szememben izzik a sötétség és perzsel a könny

Nem nyitom ki mikor az élet szembejön

Fárad a lábam és alvad a vérem

Nem hagyja abba hiába kérem

A lekváros polcra fölmászó gyermeket

Elrakom úgy mint más az érmeket

Az is te voltál aki én leszek holnap

Benned talál értelmet az aki voltam

Töretlen hittel érdemes élni

Törött erkölccsel tilos remélni

Hátrahagyott morzsákat tagadok

A fényből egy alagútba jutok

Méghogy a kedvem rosszalják

Nézzd a lelked tiporják

Hol van az igazság bokra

Szétszedték kis darabokra

Fájlald az életed mint ők

Hamar kiérnek a mentők

Széles e világon nincs párja

Zsidó lányt csókol az árja

Fejemet lehajtom egy egérre

Úgy halok meg, hogy azt mondd: Így megérte!

[Magyarosi Árpád halálára mély fájdalommal és tisztelettel!]

Tölgyfahordóban érlelt harag zúdul a világra

Ezt rajtam kívül csak az Isten látja

Kitérni előle még én sem tudok

Szememet szúrják a kihűlt csillagok

Felhők táncát járja az eső

Mindig akkor ér rá amikor az első

Rettegve hallom a morajlását

Ijedve félem a hajlítását

Tölgyfa alakban szólt hozzám újra

A szeme felakadt és az orrhegyét fújta

Váratlanul jöttél álltam elé bátran

De észrevette, hogy remeg a lábam

Nem tudok hazudni! Neki nem

Konzervatív vagyok szerintem

Miért is kell ez, ki hívott ide?

Nem felel senki nincs is már hideg

Tölgyfahordóban érlelt harag zúdul a világra

Becsukom a szemem, már csak Isten látja!

Az ezüstös füstből látszik a múlt

Elvárás ölében feszül egy kút

Az égen Labrador hold ragyog

szerintem konzervatív vagyok

Becsület nélkül kár a dícséret

A kérdésed elől bátran kitérek

Húzódik a szalag a lábamon

Ezer üvegből rámhagyott

Véres-hugyos zsebkendőben

Lógatom a zölderdőbe

Fejemet glória vegye körül

Az ember a bizonytalannak örül

 Kérés helyett hálaadás

Világ égett máglyarakás

Romlik a pénz és az erkölcs

Nem engedem, hogy felkölts

Adj izgalmasabbat a húsnál

Nyisd ki az ablakot, ha púznál

Élettelen tárgyak vagytok

Az érettebb árral fagytok

Immunrendszerem hibás

Figyelmeztetett Kalifás

Az életnek nincs rendszere

Szabályokra van vegyszerem

Ne terheld ha fáj az élet

Bizonyítja minden nézet