Leraktam a telefont, mert nem volt kedvem tovább beszélni vele. Csak egy haverom volt akinek összejöttek a dolgai és most fűnek fának panaszkodik! Igen, nekem is ismerős ez a helyzet, de ebből csak önerővel jöhet ki az ember! Az rendben, hogy vannak problémái, de másnak is és nagyobbak is, csak neki ez tűnik a leghatalmasabbnak. Szeretnék rajta segíteni, de az nem így megy. Ha elmondanám mindezeket akkor sértésnek venné. Hallottam már az ő álltala megnemunt történetsorozatot és leráztam. Minek hallgatnám végig? Most biztos haragszik, de attól még én nem vagyok lelkisegély! Veszem az ingemet és kimegyek sétálni! Fiatal lányok az utcán hajukat fújja a szél amely szinte összefonódik a cigarettafüsttel amit szájukból eregetnek. Fiatalok, túlságosan is! Odamennék, hogy kivegyem a szájukból a cigit és rendreutasítsam őket, de kivagyok én? Talán az apjuk? Majd ha nekem lesz lányom azt rendre tanítom! Pénztárcámból egy darab papírt veszek elő amiért cserébe újságot kapok a bódéban álldogáló nénitől. Ennek sem lehet jó sorsa, de kinek van az? A címlapon mindjárt gyilkosságot hirdetnek! Hihetelen, hogy mindenki megbolondult ebben a világban! Vérengzés, drogok és lopások, már a hét mindennapján zajlanak, de templomba csak hétvégén mennek, ha mennek. Milyen sokat sikkasztott ez is, elképesztő és meg fogja úszni, ezek lepénzelik a fél világot, hogy újra lophassanak! Néha már szentfazéknak érzem magam, amiért nem tudok asszimilálódni a tömegben! Fárasztóak a mindennapok és nem lehet lehajolni a pillanatokért mert robotolás az élet. Ha az én fejem lenne a világ akkor minden békés lenne. Paradicsomot teremtenék a külső pokolból. Az élet lehet szép is, de előbb az enyém legyen egyenesben.