Holdravetett űrhajósok járják most a táncukat
Az egyikük hunyorítva ide néz és rám mutat
Vessétek az óceánba had fedjék a bús habok
Eltemettek néhány bálnát, széklábat és csillagot
Természetem nem hagyná, hogy ilyen éljen köztetek
Félelemre ad okot ki olvassa a végzetet
Szomorúan hallom az űrhajósnak szavait
Mentségemre felhoznék egy üveg sört vagy valamit
Foltozzd meg a lelkem fogselyemmel
Onnan könnyen beszélsz, én nem megyek fel
Hálásan veszem a bíztató szavakat
De én nem hajkurászom a földi javakat
Szememben izzik a sötétség és perzsel a könny
Nem nyitom ki mikor az élet szembejön
Fárad a lábam és alvad a vérem
Nem hagyja abba hiába kérem
A lekváros polcra fölmászó gyermeket
Elrakom úgy mint más az érmeket
Az is te voltál aki én leszek holnap
Benned talál értelmet az aki voltam
