Bokros teendőim súlya alatt meghajlik egy kisvirág

Letépem mert sajnos tőle nem ér el a nagyvilág

Szívem vérzik arcom izzad mégis győz a talán

Kezemben még szorítom és törlöm lelkem falán

Torzsalkodik a képzelet de elmarja az értelem

Nem fogok kezet a bánattal hisz képtelen

Bármit tenni fáradt testem ül az idő lován

Kételkedek önmagamban bámulok tétován

Levelei a kisvirágnak szárnyakká változnak

Csőrré váló virágszirmok örökre el átkoznak

Folyik rám a duhaj könnye madártollairól

Elszakítok egy fonalat könnyed álmairól

Bocsáss meg a vétkemért soha ilyet már

Elrepülsz a végtelenbe áldott kicsi madár

Nem én voltam tán a hibás az élet tervszerű

Elviselem bármi jön is így lesz egyszerű