Tisztelt embertársaim, akik nyüzsögve élitek be ezt a bolygót

Néha boldogan, gyakrabban feszülten de ti is tudjátok, oly jó

Ez a világ, mert felettünk a felhők is suhannak, időnként permetet

Szórnak, de maradnak száraz helyek is, ne rontsa el kedvedet

Tehát a házak, tetők mit ti építettetek, vagy felmenőitek régen

Megóv minket, hogy ne okozzon problémát fent az égen

Földön maradt társainknak, de tudod e hogy az elődök ontják

Az esőt, havat, vihart és minden mi fölkavart mikor ott jár

A bűnös utód az elődök útján, és küldik a felhőt, mossa a vétket

Rokonaikról, mert beléd is néznek és látják, hogy romlott vagy, véged

Ha az életed tovább így éled, ezért lemosná az eső, de nem a tested

Megtisztítana, de inkább a lelked, hiszen az eső sem víz csupán, lested

Te is gyerekként, hogy varázslat, most mégis, mint akit vadásznak

Elbújsz a tetők, falak alá, mert félted a bűnöd, melyek leáznak

Te pedig nem tudnád, hogy mi marad belőled a bűneid nélkül

Annak érzed magad a lelked aki tetteiből született végül

Pedig meg kell tudnod, hogy nem te vagy az csak a köpenyed

Amit a világ szeme elől, elrejtőzésedhez húztál fel könnyeden

Te, Ti emberek mind gyávák vagytok, így maradtok árván, mert

Féltitek azt amit magatoknak hisztek, mindenki a maga kárán nyert.