Nézem a lelkemen a foltokat és próbálom elhinni, hogy megbocsáthatóak a bűneim, mert nem akarok azokra koncentrálni, míg ezalatt észre sem veszem, hogy így is azokkal foglalkozom és elterelve ezzel figyelmem a jelenről, nem tudok felocsúdni a világomból. A múlton változtatni nem tudok, ez egy közhely és nem is igaz, de én mégis ezt hajtogatom magamnak és mégsem tudok túllépni rajta. Olyan helyzetekbe kerülök ezalatt, hogy később ezeken is csak keseregni fogok. Pedig ha most ezt tartanám szem előtt, akkor akár gyökeresen megváltozna az életem és nem kellene aggódnom, küzdenék az életért, ahogyan mindig is akartam. Megfordulok kicsit fektemben és lehunyom a bal szemem. Megállapítom, hogy egy felsőbb szintre kerültem, a bizonyos Feuerbach ugrással és ebbe belenyugodva lehunyom a jobb szememet is.