Valamikor régen még nem hittem a szavakban. Most a szavak mentenek meg az élettől. Elfordultam tőlük, de ők hittek bennem és nem hagytak magamra. Én a barátaimmal teszem ugyanezt. Óvatosan, de fönntartom a kapcsolatokat, de a mai világ rákényszeríti őket a szegregációra. Kinek az érdeke, hogy elforduljunk egymástól? A választ nem adom meg, mert talán mindenki tudja. Törvénytelen balkezemet a tisztességes jobbra teszem, de így sincs köztük párhuzam. Éjszakánként furcsa álmok gyötörnek. Ha ébren vagyok is ez jár a fejemben. Némely álmom plasztikusabban megmarad, mint egy film amit megnézek. Az álmoknak jelentésük van! A film csak egy kifejezésmód a tömeg megragadása. Az álom az csak a tiéd, ahogyan az élet is! Ahogy múlnak a napok egyre csak azon jár a fejem, hogy melyik világban élek? Minden Magyar meghalt-e 56-ban? Kik ezek itt körülöttem? Isten teremtette őket, vagy a társadalom termelte ki magából? Ismeritek-e Jézus Krisztust? Talán nem nekem kell bíráskodnom, mert én egy lehetőség vagyok csak a ti életetekben amit saját belátásotok szerint éltek, de dühít a sok ordító néma! Felbosszant a járványok emberarcú ereje. Hallgatok inkább, de az álmomban barátok voltunk. Lehetőség vagyok neked mint nekem a szavak! Elforduljak én is és magadra hagyjalak? Most még talán nem hiszel bennem, de talán én mentelek meg az élettől. Akkor majd te is barátnak fogsz tartani és óvatosan, de tartjuk a kapcsolatot. Ha hamarabb nem, viszont 2056-ban mi is meghalunk és akkor Magyarok leszünk!